Testvére adatait használta fel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi járőrök éberségének köszönhetően kiderült, hogy a sofőr más nevére kiállított vezetői engedéllyel vett részt a közúti forgalomban.

A járőrök 2016. március 4-én 14 óra 5 perckor a kiskunfélegyházi Molnár Béla utcában ellenőriztek egy személygépkocsit, amelyet egy helyi férfi vezetett. A rendőri intézkedés során az egyenruhásokban felmerült a gyanú, hogy a részükre átadott vezetői engedélyen ugyan az igazoltatott fényképe szerepel, de nem az ő személyes adatait tartalmazza.

 

A rendőrök előállították a sofőrt a kapitányságra, ahol kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, az okmányon a testvére adatai vannak feltüntetve.

 

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 24 éves M. Lászlóval szemben közokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyása mellett - indított büntetőeljárást, valamint az intézkedő egyenruhások engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési feljelentést tettek.

<< Vissza az előző oldalra