Ülés alá rejtette

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A készenléti rendőrök találták meg a gépkocsi ülése alá rejtett, fehér port tartalmazó tasakot Jászladányban.

Járőrök ellenőriztek egy személygépkocsit és az abban utazó két nőt Jászladány belterületén 2014. december 8-án 18 óra 40 perckor. A rendőrök a jármű átvizsgálásakor a gépkocsi hátsó ülésén kábítószergyanús anyagokat tartalmazó tasakokat találtak. A járőrök azonosították a tasakok tulajdonosát, akit pár perc múlva a Készenléti Rendőrség beosztottjai ellenőriztek a település külterületén. Az egyenruhások a 32 éves gépkocsivezetőt és két utasát igazoltatták, majd átvizsgálták a gépjárművet, melynek hátsó ülése alól szintén kábítószergyanús, fehér port tartalmazó nejlon tasak került elő.  

A készenléti rendőrök a három férfit, a jászladányi járőrök a két nőt előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók a 32 éves N. Józsefet gyanúsítottként kihallgatták új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az eljáráskor lefoglalt három csomag, összesen fél kilogramm súlyú ismeretlen port vegyész szakértő vizsgálja.

<< Vissza az előző oldalra