Visszaadták a rendőrök az ellopott biciklit

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy nő kerékpárját lopta el Méhkeréken. A 64 ezer forint értékű biciklit a sértett visszakapta.

Méhkeréken, az Arany János utcából 2014. július 8-án ellopták egy nő kerékpárját. Egy kerítéshez támasztotta le a biciklit és úgy hagyta őrizetlenül, hogy nem zárta le. Mikor visszament érte, a kétkerekű már nem volt ott, ezért bejelentést tett a rendőrségen. A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei azonnal intézkedtek és egy órán belül elfogták a lopás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A 20 éves sarkadi B. Tibor elmondása szerint saját használatra lopta el a kerékpárt, de később valószínűleg eladta volna. A kétkerekűt a rendőrök lefoglalták és átadták a sértett egyik családtagjának. A nyomozás során kiderült, hogy B. Tibor egy másik bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Az eljárás során eddig rögzített adatok alapján 2014. június 30-a és 2014. július 4-e között betört egy sarkadi lakóházba, ahonnan különböző használati tárgyakat tulajdonított el. A melléképületből pedig két kerékpárt és egy fúrógépet lopott el. A Sarkadi Rendőrkapitányság B. Tibor ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. 

 

 

<< Vissza az előző oldalra