Közrendvédelem

Az eltiltás hatálya alatt vezettek

A kiskőrösi rendőrök tegnap két olyan sofőrrel szemben kezdeményeztek büntetőeljárást, akik fittyet hánytak a velük szemben hozott jogerős bírói ítéletre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiatalok között is akadnak hősök

Egy szakközépiskola 9. osztályos tanulói értek utol, és tartottak vissza egy tolvajt Tatabányán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megtalálták a testvérpárt

Épségben térhetett haza a 9 és 12 éves kisfiú.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott ellenőrzés a repülőtéren

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője illetékességi területére kiterjedő fokozott ellenőrzést rendelt el az elkövetkező napokra.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

EL-döntő mérkőzésbiztosítás

A budapesti rendőri intézkedések mérlege.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Intézkedések a meccs után

Garázdaság és pirotechnikai termékek miatt állítottak elő egy-egy külföldit Budapesten. 

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Szurkolókra támadtak

Két lengyel állampolgárt fogtak el a budapesti rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyűléseken is vigyázzunk egymásra!

A nagy létszámú rendezvények és gyűlések kockázataira, a résztvevők testi épségének fontosságára hívta fel a figyelmet a rendőrség.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Ismét belvárosi razzia

Péntek éjjel átfogó bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök és a társhatóságok Budapest V., VI., és VII. kerületében. Kábítószer, körözött személy, ittas vezetők és kamudroggal üzérkedő miatt is intézkedni kellett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kés, penge, csuklya

A fenti tárgyakat a fokozott ellenőrzés keretében találták egy férfinél a budapesti rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság