25 millió forintot utalt az ismeretlennek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett még nyugdíjpénztári megtakarítását is visszaváltotta, csak hogy internetes ismerősének segítsen.

Egy Pápa környéki kistelepülésen élő 47 éves hölgy még 2021 decemberében ismerkedett meg az egyik közösségi médiafelületen egy férfival. Ezután rendszeresen leveleztek, majd 2022 decemberében egy olyan levelet kapott a sértett, hogy ismerősének autója Angliából hazafelé tartva Németországban meghibásodott, és sürgősen pénzre lenne szüksége a javításhoz. A férfi a szervízre kért 250 ezer forint kölcsönt, melyet a sértett el is utalt abban a hiszemben, hogy azt később visszakapja. A visszafizetés helyett azonban csak újabb kérések érkeztek., aminek a nő eleget is tett. Mivel közben a saját pénze elfogyott, ezért csak kölcsönkért pénzből és nyugdíjpénztári megtakarításának visszaváltásából tudta teljesíteni az utalásokat. Egy év alatt összesen 25 millió forintot küldött valakinek, akivel személyesen soha nem találkozott. Végül családtagjának kérésére tett feljelentést a rendőrségen.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai:

  • Mindig legyen óvatos, ha idegenekkel kerül kapcsolatba, még abban az esetben is, ha elnyerik szimpátiáját!
  • Pénzt vagy egyéb értéket semmilyen körülmények között ne adjon vagy utaljon át!
  • Közösségi oldalakon csak olyanok jelölését fogadja, akiket valóban ismer!

Mit tehet, ha áldozattá vált?

  • Azonnal szakítson meg minden kapcsolatot!
  • Ha tudja, mentse el a beszélgetések tartalmát!
  • Tegyen feljelentést a rendőrségen!
  • Ha megadta a banki adatait, azonnal értesítse a bankját!

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

 

 

<< Vissza az előző oldalra