Átverés?! Naná!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elkövetők nem állnak le, és sajnos sokszor sikerrel járnak!

A közelmúltban Győr-Moson-Sopron vármegyében is több online csalás miatt indult nyomozás. Az esetek között volt, hogy a használt cikkek eladására szolgáló internetes felületen vagy a közösségi médiában létrehozott piactéren estek áldozatul a sértettek. De előfordultak úgynevezett befektetési és banki csalások is. Mutatjuk, mire érdemes figyelni: 

 

  • Hamis banki hívás

A csalók egyik gyakori módszere a hamis pénzintézeti hívás. A „bank nevében” álindokkal (pl. gyanús online tranzakcióra hivatkozva) telefonálnak. Ilyen esetben hiába kérik, ne adja meg banki adatait, és ne telepítsen idegen alkalmazást a számítógépére vagy okoseszközére!

 

  • Hamis online áruházak

Ma már sokféle webáruház létezik, így fontos, hogy mindig ellenőrizze azt a honlapot, ahol vásárol vagy elad: kiemelten a cég nevét, a székhelyét, a „rólunk” szóló részt és az ÁSZF-et is! Ha ezek hiányoznak vagy magyartalanul fogalmazták meg, illetve az ügyfélszolgálat nincs rendesen feltüntetve, vagy csak valamilyen űrlapon lehet kapcsolatba lépni az áruházzal, az legyen gyanús!

 

  • Ha csomagot vár

Kaphat olyan hamis e-maileket vagy sms-eket, amelyekben a „futárszolgálat” a vásárlás megerősítését – a pénzintézet és a banki belépési adatai megadását – kéri. Ezt soha ne tegye meg, valódi futárszolgálatok soha nem kérik ezeket az adatokat! Ha kérdése van, inkább hívja fel közvetlenül a csomagküldőt a hivatalos telefonszámon, vagy fizessen utánvéttel!

Tanácsaink a kibertámadásokkal kapcsolatban:

  • Írja ki egy cetlire a bank hivatalos webcímét, mentse el az oldalt a kedvencek közé, ahonnan már újragépelés nélkül biztonságosan előhívható lesz!
  • Ne állítson be könnyen kitalálható jelszavakat! A legjobb, ha nem használja több helyen ugyanazt a jelszót, és nem ad meg olyan konkrét dolgokat, mint háziállatok neve vagy a születési éve!
  • Fordítson kellő figyelmet az online biztonság olyan alapeszközeire, mint a vírusirtók és a kétfaktoros hitelesítések!
  • Legyen szkeptikus a gyanúsan hangzatos online befektetésekkel kapcsolatban! Ami túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen, valószínűleg átverés.
  • Ne töltsön le ismeretlen szoftvereket a számítógépére!
  • Kérjen sms-t a bankszámlákon az aktivitásokról!
  • Fontos tudni, hogy egy valódi banki ügyintéző soha nem kér netbankos felhasználónevet, jelszót, CVC-kódot, a bankkártya lejárati dátumát. Nem kérdezi meg az illető nevét, azt, hogy melyik banknál van számlája, és olyanokat sem mond, hogy utaljon pénzt egy biztonságos bankszámlára, mert az öné veszélyben van.

Amennyiben úgy látja, minden óvintézkedés ellenére becsapták, megkárosították, tegyen feljelentést a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon vagy bármely rendőri szervnél, illetve telefonon a 112-es központi segélyhívó számon!

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások felderítésére. Az ilyen bűncselekmények megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat találnak a KiberPajzs oldalán.

<< Vissza az előző oldalra