Figyelem! A csalók folyamatosan próbálkoznak!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tegnap ismét „unokázós csaló” csapott le újabb áldozatára. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a Mátrix Projekt keretében vizsgálja a bűncselekmény körülményeit.

Egy mosonmagyaróvári asszony több mint 2,5 millió forintot adott át egy ismeretlen személynek, aki fiával kapcsolatos bűnesetre hivatkozva csalta ki a pénzét. A módszer az volt, hogy a nyugdíjas hölgy - miközben az állítólagos ügyvéd instrukciókkal látta el és szóval tartotta telefonon - a lakóháza kapuja elé kitette összes megtakarított pénzét egy dobozban, amelyet nem sokkal később egy ismeretlen férfi elvitt onnan.

Az elmúlt időszakban rendkívül elterjedtek az idős emberek megkárosítására épülő, úgynevezett unokázós csalások. Az elkövetők, nem csak unokának, hanem a sértett lányának, vagy épp fiának is kiadhatják magukat!

Hogyan is cserkészik be áldozataikat a csalók? Általában ügyvédnek, rendőrnek, vagy barátnak kiadva magukat telefonhívást kezdeményeznek, és egy családtaggal kapcsolatos bűncselekmény vagy közlekedési baleset hírével sokkolják a csapdába csalt idős embert, majd felvázolnak egy kitalált történetet. A beszélgetésben részletezik a rokonnal történt eset körülményeit, és arra ösztönzik az áldozatot, hogy a gyorsabb rendőrségi ügyintézés, illetve az esetleges büntetőeljárás elkerülése érdekében minél hamarabb juttasson pénzt vagy értéktárgyakat a közvetítőjükhöz.

A bűnelkövetés módszere az utóbbi időben rafináltabbá vált, és egyes beszámolók szerint már azzal próbálják növelni a hívások hitelességét, hogy a „bajba jutott családtag” hangját mesterséges intelligenciával klónozzák, és az ő lemásolt hangjával beszélhetnek a kiszemelt áldozattal.

Kérjük, hogy az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Legfontosabb, hogy legyenek elővigyázatosak, kicsit gyanakvók, és bármi kétely felmerülése esetén lehetőség szerint azonnal bontsák a vonalat!
  • Nagy segítség lehet a csalókkal szemben, hogy a családtagok megbeszélnek egy jelszót, ami baj esetén valóban igazolhatja a hozzátartozót.
  • Hívják fel a rokonukat azon a telefonszámon, amelyiken máskor is beszélni szoktak, és győződjenek meg arról, hogy valóban bajba került-e!
  • A rokonnal kapcsolatos kontrollkérdésekkel ellenőrizhetik az előadott történet valódiságát.
  • Idegenekkel ne beszéljenek meg találkozót, ne adjanak át pénzt, ékszereket, egyéb értéktárgyat, idegen számlaszámra ne utaljanak, ne küldjenek pénzt ismeretlen személynek!
  • Amennyiben valótlan állításokon alapuló, vélhetően csalók által kezdeményezett hívást kaptak, érdemes megváltoztatni és titkossá tenni a telefonszámukat!
  • A fiatalabb generációk felé pedig fontos üzenet, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet az idősebb családtagokra! Lehetőség szerint legyenek napi kapcsolatban velük, és hívják fel a figyelmüket az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeire, illetve tájékoztassák őket a csalók módszereiről is!  

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán, illetve itt és itt találnak.

 

<< Vissza az előző oldalra