Kiberbiztonsági expó Szekszárdon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közreműködő partnereivel közösen szervezett bűnmegelőzési programot.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a főkapitányság és a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara együttműködési megállapodást kötött május 29-én. Ezt követően a rendőrség szakemberei bűnmegelőzési expóra invitálták az embereket.

A rendezvényen a két együttműködő félen kívül a Nemzeti Kibervédelmi Intézet, az Angyalhívó Egyesület, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Magyar Honvédség, az OTP Bank, az Áldozatsegítő Központ, a Tarr Kft. és az OKTEL Kft. is közreműködő kiállító partnerként vett részt az expón.

Az egész délután tartó eseményen először pódiumbeszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők, Az internethasználat kultúrája avagy miért válunk áldozattá címmel.

kép
A képen balról jobbra: Huszti Gábor r. alezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője, Szabó Szabolcs, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. technológus mérnöke, Ezer Ferenc Veronika, az Angyalhívó Egyesület munkatársa és dr. Varga István egyetemi adjunktus a PTE KPVK tanára

Ezt követően először Digitális szociálpedagógia címmel tartott előadást dr. Varga István egyetemi adjunktus, majd a Nemzeti Kibervédelmi Intézet két munkatársa Horváth Julianna és a Marschall György Olivér beszélt a kiberbiztonság jelentőségéről és a mesterséges intelligencia, valamint az online biztonság összefüggéseiről és veszélyeiről.

Az előadások után az érdeklődők feltehették kérdéseiket a kiállító partnerek képviselőinek. A két szervezet - a rendőrség és a PTE KPVK -  közreműködő partnereikkel együtt a jövőben is tervez közös rendezvényeket az online térben ránk leselkedő veszélyekkel kapcsolatban.

Ha további kérdései vannak, az internetes csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra