Kortárs program a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egymástól tanulhatnak a diákok.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kortárs drogprevenciós mentorhálózat létrehozását célozta meg az idei tanévben, melynek célja, hogy a középiskolás diákok hiteles és naprakész információkat szerezzenek kábítószerekkel kapcsolatos témában, amit a későbbiekben a saját nyelvükön adhatnak át társaiknak.

Az első foglalkozást a szakemberek január 31-én tartották a főkapitányság épületében, melyre kaposvári, marcali, fonyódi, barcsi és siófoki diákok összesen kilenc oktatási intézményből érkeztek. A programot Saáry Gábor a Bűnmegelőzési Osztály koordinátora mutatta be a diákoknak. A rendezvényen Wolf Róbert az INDIT Közalapítvány Kaposvári Addiktológiai Központ intézményvezető helyettese tartott előadást „Rizikófaktorok - védőtényezők” címen az érdeklődő diákok számára, rámutatva a droghasználat veszélyeire, azok egészségre gyakorolt káros hatásaira, valamint a fogyasztás és a terjesztés jogi következményeire.

A rendezvény zárásaként egy másik kiemelten fontos, és aktuális témával is megismerkedhettek a vendégek. A diákok a Mátrix Projekt elemeként, Dr. Jávorszkiné Dr. Molnár Magdolna r. alezredes, a Bűnmegelőzési Osztály vezetője tolmácsolásában ismerkedhettek meg a kibertérben rájuk is leselkedő veszélyekre. Az osztályvezető a kiemelte, hogy a biztonságos környezet megteremtésével, tudatos internethasználattal és a személyes adatok fokozott védelmével a kockázatok jelentősen csökkenthetők.

matrix_banner

A rendőrség tanácsai a virtuális térben történt áldozattá válás megelőzése érdekében:

  • Ne adja meg senkinek felhasználói nevét és jelszavát!
  • Használjon erős, hosszú jelszavakat a közösségi oldalakhoz (Google, Facebook)! Ha szükséges tárolja őket jelszókezelő alkalmazásban.
  • Közösségi oldalon ne legyen nyilvános a profilja, a személyes adatait, a megosztott tartalmakat csak az ismerősei láthassák!
  • Csoportosítsa ismerőseit és ezáltal korlátozhatja, hogy ki mit láthat!
  • Csak ismerős feladó által küldött e-mail mellékletét nyissa meg!
  • Soha ne adjon meg jelszót, PIN kódot e-mailben küldött kérésre!
  • Belépéskor inkább gépelje be az URL címet, mintsem a kapott linkre kattintva lépjen be az oldalra!
  • Online bankkártyás fizetésnél mindig győződjön meg arról, hogy valódi banki oldalon adja meg az adatokat, más oldalon (pl. kereskedő oldalán) ne adja meg azokat!
  • Egyéb oldalra vagy alkalmazásba közösségi profiljával történő bejelentkezés során ellenőrizze, hogy az oldal vagy alkalmazás milyen személyes adatához fér hozzá (születésnap, e-mail cím, ismerőseinek köre stb.)! Szükség esetén módosíthatja az elérhető információk körét.
  • A biztonságos környezet megteremtésével, tudatos internethasználattal és adatainak fokozott védelmével biztonságosabbá teheti az internethasználatot.

 A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások felderítésére.

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

<< Vissza az előző oldalra