Közel 500 áldozatot szedett az online csaló, akire most vádemelés vár

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali vizsgálók a Mátrix Projekt keretében befejezték a tavaly indult ügy vizsgálatát.

Számolatlanul szedte áldozatait a különböző apróhirdetési portálokon és az egyik legnagyobb közösségi média oldalon egy 36 éves gelénesi lakos. A nő videójáték-konzolokat, fürdődézsákat, kerti játszótereket és kelendő baba-mama termékeket kínált eladásra, amiket a gyanútlan vevők a hirdető feltételeinek eleget téve foglaló, vagy akár a teljes vételár előre utalása mellett próbáltak megvásárolni tőle. Az áldozatok a terméket sosem kaphatták meg, a pénz elküldése után a hirdető pedig elérhetetlenné vált számukra. A csaló a lebukásáig csaknem 500 embert ejtett tévedésbe és károsított meg több mint 15 millió forinttal.

Az első feljelentés 2022. februárjában érkezett meg a marcali rendőrökhöz, akik 60 napon belül feltérképezték a bűncselekmény elkövetése mögött álló személyt. A nyomozók a feltételezett elkövető bankszámláit zárolták, lakhelyén kutatást tartottak, a nőt elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozati munka azonban itt még nem ért véget, ugyanis a bankszámlák számtalan további gyanús utalás adatait tartalmazták. Az adatok elemzése végül 489 áldozathoz vezette el a rendőröket, melynek eredményeképp az addigra már őrizetbe vett és letartóztatott nőt ennyi rendbeli csalás bűntett és vétség elkövetésével gyanúsították meg.

A vizsgálók az eljárás során a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Marcali Járási Ügyészség részére.

matrix_banner

Fontos, hogy mindenki megismerje az elkövetési módszereket és ne dőljön be a csalóknak, ezért a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai a kiberpajzs.hu segítségével óvatosságra intik a vásárlókat!

  • Az online piacterek, aukciós oldalak, internetes szolgáltatók nem vállalnak felelősséget a közzétett ajánlatok tartalmáért, ezt fontos észben tartani!
  • Ha Öntől vásárolnak, akkor legyen az gyanús, ha a bankszámla számán kívül bármilyen más adatot is kérnek!
  • Ne tévessze meg, hogy az Öntől vásárolni szándékozó személy egy csomagszolgálat linkjét küldi meg! Ott bizonyosan nem kérik el személyes banki adatait!
  • Ha üzenetben kap átirányító linket, ellenőrizze, hogy nem egy áloldalról van-e szó! Inkább lépjen ki és vegye fel a szokásos csatornán a kapcsolatot a bankjával!
  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, se telefonon, se e-mailen, se üzenetben a bankkártyája adatait, a háromjegyű biztonsági CVC kódot, PIN kódját, illetve netbankja belépési adatait! 
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek!
  • Lehetőség szerint mindig utánvéttel fizesse a megrendelt árucikket.
  • Nem megbízható forrásból származó linkre kattintva vagy ismeretlen webhelyeken online banki tranzakciókat ne indítson!
  • Különös figyelemmel járjon el minden olyan esetben, amikor az elektronikus levél küldője nem a szolgáltató hivatalos csatornáiról adja fel az üzenetet, vagy abban bármilyen személyes- vagy bankkártyaadat megadását kéri!
  • Amennyiben közműszolgáltatótól kapott email kapcsán felmerül Önben a gyanú, hogy adathalász üzenettel lehet dolga, mindig elővigyázatossággal járjon el!

Amennyiben, minden óvintézkedése ellenére becsapták, megkárosították, tegyen feljelentést a lakhely szerinti illetékes rendőrkapitányságon, de bejelentést tehet személyesen is bármely rendőri szervnél vagy telefonon, a 112-es segélyhívószámon. 

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

<< Vissza az előző oldalra