Ne dőljön be a mesének!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mátrix Projekt keretében múlt héten is járták a vármegyét a prevenciós szakemberek.

Az utóbbi időszakban többször fordult elő olyan eset, amelynek során ismeretlenek bankbiztonsági szakembernek kiadva magukat azzal az indokkal hívták fel a potenciális sértettet telefonon, hogy a számláján jogosulatlan tranzakciók történtek. Ezután az elkövetők közölték az áldozattal, hogy hackertámadás érte a számláját, majd egy úgynevezett AnyDesk alkalmazást töltettek le vele, jogosulatlanul átvették az irányítást a bankszámlája felett, és akár többmilliós tételben pénzt vettek le róla.

Az említett kiberbűncselekmények megelőzésének lehetőségeiről is részletes tájékoztatást kaphattak mindazon érdeklődők, akik február 14-én a Székesfehérvári Városi Piac területén, február 15-én Enyingen, február 16-án pedig Seregélyesen találkoztak a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembereivel. A rendőrség prevenciós munkatársai az interaktív tájékoztatók során kiemelten felhívták a figyelmet a következőkre:

 

  • Banki alkalmazottak soha nem kérnek arra senkit, hogy bármilyen programot töltsön le a készülékére.
  • Ne adja meg bankkártya- vagy online banki adatait, és ne küldjön másolatot okmányairól! A pénzintézetnek elég a név, születési hely és idő, esetleg lakcím. Az azonosításhoz nem kell sem a számla-, sem a bankkártyaszám.
  • Ha azzal hívják fel, hogy felhasználói fiókját, banki felületét feltörték, illetéktelen utalások történtek, és azt kérik, hogy töltsön le egy alkalmazást, azonnal szakítsa meg a hívást! Hívja pénzintézete hivatalos telefonszámát, és érdeklődjön, hogy keresték-e Önt!

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

 

<< Vissza az előző oldalra