Nekik semmi nem szent…

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni vizsgálók befejezték a nyomozást azzal a négy csalóval szemben, akik sok más mellett mesekönyveket hirdetve szereztek pénzt áldozataiktól.

Az első feljelentések még 2021-ben érkeztek a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozás azonnal megkezdődött, és hamar egyértelművé vált, hogy egy bűnözői körről lehet szó. A módszer kezdetben ugyanaz volt, napjainkban népszerű mesekönyveket hirdettek az interneten. Sok kicsi sokra megy alapon gondolkoztak, pár ezer forintért árulták a könyveket, amik egyébként sosem voltak a birtokukban. Álprofilokról szedték áldozataikat, majd kibővítették módszerüket, és a hirdetőoldalak „keresem” menüpontjaiban kezdték átverni az embereket. Ezek a menüpontok lehetőséget biztosítanak a felhasználónak arra, hogy megadják a tárgyakat, amiket konkrétan keresnek. A bűnbanda tagjai sorra jelentkeztek a meghirdetett polcokra, plüssállatokra, könyvekre, társasjátékokra, persze egyikkel sem rendelkeztek valójában soha. Megegyeztek áldozataikkal az árban, azonban a pénz utalását követően eltűntek, többé sem telefonon, sem a világhálón nem lehetett elérni őket.

A nyomozók két férfit és két nőt azonosítottak, akik összehangolt csapatként igyekeztek átverni minél több embert az interneten. Gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek, üzletszerűen elkövetett, 37 rendbeli csalás miatt indult eljárás velük szemben. A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a https://kiberpajzs.hu/ oldalán talál.

<< Vissza az előző oldalra