Nem adták fel a csalók

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett végül beadta a derekát, és megadta a netbankos adatait.

Egy 73 éves szigligeti hölgyet hívott fel egy ismeretlen személy, és közölte vele, hogy kisorsolták egy nyereményjáték nyerteseként, amivel több mint egymilliárd forintot nyert. Csupán annyit kellett volna tenni a pénzért, hogy belép a netbankjába, és megadja a jelszavát. A hölgy ekkor közölte a hívóval, hogy nem játszott semmilyen játékon, és semmiképpen nem adja ki a jelszavát. Ezután bontotta a vonalat.

Pár perc elteltével ismét csörgött a telefon, és ekkor már egy ismert lakossági bank ügyintézőjeként mutatkozott be a hívó. Kérdezte a sértettet, hogy a közelmúltban keresték-e gyanús tranzakciókkal. A hölgy elmondta, hogy csalók meg akarták szerezni a netbankos belépési adatait, de ő azokat nem adta ki. A hívó ezután arra kérte a sértettet, hogy ellenőrzésképpen lépjen be a webbankos felületére, és kövesse a kapott utasításokat. A hölgy nem értette, hogy pontosan milyen tevékenységet hajt végre, vakon követte a telefonon kapott instrukciókat. Annyit észlelt, hogy ennek során nagyon sok SMS-t kapott a pénzintézettől, amiket aztán jóváhagyott, illetve megosztott a vonalban levő „banki szakemberrel”. A több óráig eltartó hívás végén még arra kérte a telefonáló, hogy majd később menjen be személyesen is a bankjába, és ott is egyeztessen. Ezt a sértett meg is tette, és ekkor közölték vele, hogy számlájáról közel 3 millió forintot emeltek le különböző bankkártyás vásárlásokkal. A csalók kriptovalutás és egyéb internetes vásárlásokat hajtattak végre a sértettel, akit rávettek arra is, hogy a jóváhagyó SMS-eket is elfogadja.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai:

  • Mindig gyanakodjon, ha
    • az a megérzése támad, hogy ez „túl szép, hogy igaz legyen”;
    • gyors megtérülést ígérnek, és biztosítják arról, hogy a befektetés biztonságos;
    • az ajánlat csak korlátozott ideig él, kimaradhat belőle, lemaradhat róla;
    • az ajánlat csak Önnek érhető el, és megkérik, hogy senkinek se szóljon róla!
  • Utasítsa el a nyereményjátékokkal és befektetési lehetőségekkel kapcsolatos kéretlen telefonhívásokat, bármilyen egyszerű és könnyű pénzszerzésről, meggazdagodásról szólnak is!
  • Ne végezzen idegen kérésére semmilyen banki műveletet, ha bankbiztonsággal kapcsolatban keresik telefonon, mindig visszahívással, pénzintézetének közétett számán győződjön meg a hívás valóságtartalmáról!

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

 

 

<< Vissza az előző oldalra