Sem alkatrész, sem pénz

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.

Így járt az a 36 éves, Zánka környéki férfi is, aki egy online közösségi csoportban adott fel hirdetést, hogy gépkocsijához motorkábelköteget keres. Erre a hirdetésre jelentkezett valaki, és tájékoztatta, hogy van neki a keresett alkatrészből, még képeket is küldött róla. A sértett először utánvétes szállítást kért, de az eladó ragaszkodott a 40 ezer forintos vételár előre utalásához. Miután ez megtörtént, a megrendelt alkatrész nem érkezett meg a vevőhöz, az eladó pedig elérhetetlenné vált. A sértett ezután online kutatást végzett a csoportban, és ekkor derült ki, hogy nem ő volt az egyetlen, akit ilyen módszerrel megkárosítottak.

A férfi, annak ellenére, hogy tisztában volt az előre utalás veszélyével, mégis megtette, kockáztatott, ugyanis annyira kedvező volt a vételár, hogy nem akarta elszalasztani a lehetőséget.

Legyen körültekintő! Egy előre utalás kérése esetén – ha nem egy általunk korábbról ismert, megbízható partnerről van szó – szinte biztosan futhat a pénze után.

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

<< Vissza az előző oldalra