Újabb kibercsaló rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mátrix Projekt keretében hallgatták ki gyanúsítottként azt a pécsi fiatalembert, aki 14 sértettet károsított meg az online térben. Őrizetben gondolkodhat tettéről.

Egy egyeki lakos tett feljelentést a Tiszafüredi Rendőrkapitányságon, mert előző év decemberében egy internetes kereskedelmi felületen kínált személygépkocsi-fényszórókat szeretett volna megvásárolni 120 ezer forint értékben. Az sértett az összeget az eladó által megadott számlaszámra átutalta, azonban a termék ennek ellenére nem érkezett meg, sőt, a hirdető elérhetetlenné vált. A füredi nyomozók aprólékos munkával, adatgyűjtéssel további 13 sértettet derítettek fel. A kihallgatások és a nyomozati cselekmények értékelését követően egy 21 éves pécsi fiatalemberhez vezettek a szálak, akinek ajtaján június 11-én kopogtattak a vármegyei kiberszakemberek. Kutatás során – vagyonvisszaszerzési tevékenység keretében – ékszereket, értékes órákat, mobiltelefonokat és SIM-kártyákat, továbbá informatikai, technikai eszközöket foglaltak le.

A férfit üzletszerűen elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, azonban nem tett vallomást. A bűnügyi vizsgálók szerint az ügyben a sértetti kör bővülése várható.

A nyomozó hatóság a tettest őrizetbe vette és kezdeményezik letartóztatását.

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

 

<< Vissza az előző oldalra