Mátrix Projekt

Ne legyen eladóból károsult!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértettet közel 1 millió forinttal rövidítették meg a csalók.

Telefonon támadnak az „unokázós csalók”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utóbbi hetekben Mosonmagyaróváron és a város környező településein megszaporodtak az úgynevezett unokázós csalók próbálkozásai, akik elsősorban az idősebb korosztályt célozzák meg.

Csalt, ahol tudott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint több millió forintot csalt ki áldozataitól az interneten.

Magyar volt az amerikai katona

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét sikerült egy romantikus csalónak közel másfél millió forinttal megkárosítani egy nőt Zalában. A Mátrix Projekt keretében felhívjuk a figyelmet a gyanús jelekre.

Elszállt álom

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lakóautót hirdettek a csalók – az okozott kár 31 millió forint.

Vád elé állítanák a sorozatcsalót

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében újabb nyomozást fejeztek be valótlan álláshirdetésekkel kapcsolatban.

Sikertelen kibertámadásra hivatkozott az álbankár

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mezőkövesdi nő számlájáról közel négymillió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

Félrevezető honlapok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Legyen körültekintő, ne hagyja, hogy az online csalók átverjék! Fogadja meg tanácsainkat!

„Sajnos befizettem…”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb online csalások, újabb áldozatok Zalában. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.