A főkapitányság a PTE új partnerintézménye
A Pécsi Tudományegyetem Szenátusi termében 2022. március 9-én címátadó ünnepséget tartottak a tanárképzés szakmai gyakorlataiban együttműködő új partnerintézmények számára.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság – a tavalyi sikeres pályázatának eredményeként – elnyerte „A Pécsi Tudományegyetem Partnerintézménye” címet, amelyet azok az intézmények kaptak meg, akik elkötelezettek a pedagógusjelöltek szakmai fejlődésének támogatásában.
A kitüntető címet és az együttműködést jelképező táblát a főkapitányság nevében dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány vette át dr. habil Gerner Zsuzsanna főigazgatótól, prof. dr. Fedeles Tamás oktatási rektorhelyettestől és dr. habil Koltai Zoltán oktatási dékánhelyettestől.
A partnerség keretében a főkapitányság részt vesz a pedagógusjelöltek fogadásában, szakmai fejlődésük támogatásában és az egyetemi hallgatók felkészítésében.