A Közgyűlés is támogatta a főkapitány kinevezését

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A képviselők köszönetet mondtak a rendőröknek az árvízi védekezés során nyújtott segítségért.

Papp Károly r. altábornagy, országos rendőr-főkapitány javaslatára dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2013. augusztus 14-én Farkas Gábor r. ezredest bízta meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével. Az új vezető kinevezését 2013. szeptember 26-i meghallgatásán a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés egyhangúan támogatatta.

 

A képviselők köszönetet mondtak a rendőröknek az árvízi védekezés során nyújtott segítségért, az empatikus, gyors és szakszerű intézkedésekért. Farkas Gábor r. ezredes a bűncselekmények számának csökkentésére és a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelésére tett ígéretet a testület előtt. Elmondta továbbá, hogy az egyenruhások, különösképp a körzeti megbízottak az eddigieknél is szorosabb kapcsolatot tartanak majd a körzetükben élőkkel, elsősorban az idős, egyedül élőkkel.

 

Farkas Gábor r. ezredes 1984. október 1-jén kezdte meg hivatásos szolgálatát a rendőrség kötelékén belül nyomozóként.  19 évig nyomozott a gazdasági jellegű bűncselekmények elkövetői után előbb a Győri Rendőrkapitányságon, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon. 1994-től alosztályvezetői, majd 1995-től vizsgálati osztályvezetői beosztást töltött be. 2003-ban megbízást kapott a Soproni Rendőrkapitányság vezetésére, melyet 2004-től 2011-ig kinevezett kapitányként irányított eredményesen.

 

2011-ben ismét gazdasági, pénzügyi területen megszerzett ismereteit és tapasztalatait kamatoztathatta, miután kinevezték a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosának, majd gazdasági igazgatójának. Utóbbi beosztásában a főkapitány helyetteseként is regnált. Győrt 2013. augusztus 16-i hatállyal hagyja maga mögött és vezeti a szakmailag igen eredményes Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot.

<< Vissza az előző oldalra