A tavalyi évet értékelték a Soproni Rendőrkapitányságon
A rendőrkapitányság 2021. évben végzett tevékenységéről számolt be Dr. Herczeg Zoltán r. alezredes kapitányságvezető.
A Soproni Rendőrkapitányság vezetője 2022. április 20-án ünnepélyes állománygyűlésen tartotta meg a tavalyi évet értékelő beszédét. Az értekezlet elöljárója Dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt.
Dr. Herczeg Zoltán rendőr alezredes kapitányságvezető tájékoztatójában elmondta, hogy a 2021. évben kitűzött célok meghatározásánál olyan szempontok kerültek előtérbe, amelyek a lakosság biztonságérzetének a növelését szolgálták, és ezek ez évi fenntartása, szükség szerinti javítása továbbra is a cél. A 2020-as évhez képest csökkent az összes regisztrált bűncselekmények száma amellett, hogy jelentős mértékben nőttek a nyomozási- és felderítési-eredményességi mutatók, lényegesen hatékonyabban léptek fel az illegális migrációval szemben, zökkenőmentesen látták el a pandémiás helyzet okozta rendkívüli feladatokat, és több alkalommal hajtottak végre fokozott közúti ellenőrzéseket a balesetek megelőzése érdekében.
Dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok főkapitány gratulált a kapitányság dolgozóinak az elért sikerekért. Kihangsúlyozta, hogy a Soproni Rendőrkapitányság a megyében kimagasló eredményeket ért el, ezért a szervezeti tevékenységét a főkapitányság kiválóra minősítette. A 2022. évre hasonló eredmények elérését kívánta, amely az új Rendészeti Integrált Központ által biztosított, a minőségi munkavégzéshez méltó környezetben valósulhat meg.