Az oktatók is tanultak: FBI képzés Miskolcon - videóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az FBI közép-európai attaséja és ügynök társa tartott elméleti és gyakorlati kiképzést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya meghívására Gregory W. Shaffer, az Amerikai Egyesült Államok FBI attaséja és ügynök társa immáron harmadik alkalommal mutatott be átfogó, a valóságos szituációkban is alkalmazható praktikákat a rendészeti, igazságügyi szervek munkatársainak.

A 2013. november 14-15-én megtartott, két napos tréning mondhatni egyben a régió rendészeti-igazságügyi találkozója is volt, mivel arra a borsodi egyenruhások mellett két szomszédos megyéből, Hajdú-Biharból, valamint Szabolcs-Szatmár-Beregből is érkeztek rendőrök. Mellettük a házigazdák meghívását elfogadó bírák, ügyészek és pénzügyőrök is hasznosíthatják majd munkájuk során a két napos kurzuson tanultakat.

A Miskolci Rendőrkapitányság tanácstermében megtartott elméleti, majd a megyei rendőr-főkapitányság kiképző központjában végrehajtott gyakorlati felkészítés során az amerikai kolléga nemcsak oktatott, de tanult is. Gregory W. Shaffer elmondta, a borsodi rendőrök szinte azonos technikai és taktikai ismeretekkel rendelkeznek, mint amerikai kollégáik és vannak olyan fogások, amelyek itthon már beváltak és azokat az amerikai rendőrök is beilleszthetik a tudástárukba.

A dicsérő szavak azonban nem tompíthatták a gyakorló fegyverekből leadott lövedékek fájdalmát, amelyek a közelharc alkalmával csapódtak a rendőrök testére. A végső esély szellemében az intézkedés technikai és taktikai felkészülés során többek között olyan szituációkat elemeztek és gyakoroltak a rendőrök, amikor egy elkövetőnél fegyver van. Ilyenkor a túlélés szabályai közé tartozik a gyorsaság és a tökéletes felkészültség.

Összességében a kiképzés elérte a célját, melynek eredményeként a bilincs megfelelő időben és módon kattan majd Amerikában és hazánkban egyaránt.

<< Vissza az előző oldalra