Beszámolt a Marcali Rendőrkapitányság vezetője
Marcali város képviselő-testülete elfogadta a kapitányság éves beszámolóját.
Bene Zsolt r. alezredes, a Marcali Rendőrkapitányság vezetője, 2017. április 20-án számolt be Marcali város képviselő-testülete előtt a város 2016. évi közbiztonsági helyzetéről.
A kapitányság vezetője elmondta, hogy folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a nyomozáseredményesség. A beszámolón Dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is jelen volt, aki kiegészítette a rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját. Kiemelte, hogy az önkormányzati elégedettségi felmérés eredménye bizonyítja az állampolgárok elégedettségét.
A jelenlévő képviselők a beszámolót 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadták. A város polgármestere, Dr. Sütő László megköszönte a marcali rendőrök munkáját.