Beszámolt a marcali rendőrkapitányság vezetője
A város képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a kapitányság éves beszámolóját.
Beke Mária r. alezredes, a Marcali Rendőrkapitányság vezetője 2022. május 19-én számolt be Marcaliban a város 2021. évi közbiztonsági helyzetéről.
A kapitányság vezetője elmondta, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a nyomozás-eredményesség. A 2022-as évre kiemelt feladatként határozta meg a közlekedési morál javítását, valamint a közlekedés biztonságosabbá tételét.
A közgyűlésen Molnár Gábor r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is jelen volt, aki kiegészítette a rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját. Kiemelte, hogy továbbra is minden lehetséges segítséget megad a kapitányságnak az eredményes munka elősegítésének céljából.
A város testülete megköszönte a rendőrség munkáját, majd a jelenlévő képviselők a beszámolót egyhangúlag, 9 igen szavazattal elfogadták.