Beszámolt a Nagyatádi Rendőrkapitányság vezetője
Nagyatád város képviselő-testülete elfogadta a kapitányság éves beszámolóját.
Kovacsics Csaba r. alezredes, a Nagyatádi Rendőrkapitányság megbízott vezetője, 2017. március 30-án számolt be Nagyatád város képviselő-testülete előtt a város 2016. évi közbiztonsági helyzetéről.
A kapitányság vezetője elmondta, hogy folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a nyomozáseredményesség. A beszámolón Dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is jelen volt, aki kiegészítette a rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját. Kiemelte, hogy a megye és ebben az esetben a Nagyatádi Rendőrkapitányság tevékenységének vonatkozásában az önkormányzati elégedettségi felmérés eredménye bizonyítja az állampolgárok elégedettségét.
A város testülete megköszönte a rendőrség munkáját. A jelenlévő képviselők a beszámolót 10 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, a kérdések és hozzászólások mindegyikénél kivétel nélkül érzékelhető volt a pozitív változásokkal kapcsolatos elégedettség.