Beszámolt a Tabi Rendőrőrs vezetője
Tab város képviselő-testülete elfogadta a rendőrőrs éves beszámolóját.
Dr. Smura János r. alezredes, a Tabi Rendőrőrs vezetője, 2017. március 30-án számolt be Tab város képviselő-testülete a város 2016. évi közbiztonsági helyzetéről.
Az őrsparancsnok elmondta, hogy folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a nyomozáseredményesség. A beszámolón Dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és Kasznár Gyula r. alezredes, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője is jelen volt, akik kiegészítették a rendőrőrs vezetőjének beszámolóját. A rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy a tabi rendőrök tevékenységének vonatkozásában az önkormányzati elégedettségi felmérés eredménye bizonyítja az állampolgárok elégedettségét.
A város testülete megköszönte a rendőrség munkáját. A jelenlévő képviselők a beszámolót 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták. A hozzászólások között elhangzott, hogy a tabi rendőrök ambiciózusak és probléma esetén az állampolgárok „Mindig nyitott fülekre találtak”.