Bűnügyi konferencia Domboriban
Magyarország bűnügyi szaktekintélyei is tartottak előadást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendezvényén.
Kétnapos konferenciát szervezett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága Fadd-Domboriban. A 2017. május 9-én és 10-én tartott rendezvényen közel 50 személy vett részt a megyei és a városi kapitányságokon dolgozó bűnügyi állományból.
Az esemény előadói közt szerepelt Dr. Szokolai Zoltán r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője, Dr. Petőfi Attila r. vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség, Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője, valamint Dr. Kovács Lajos ny. r. ezredes is.
A rendezvényen Dr. Kovács Gyula ny. r. alezredes bemutatta Dr. Dobos János „Kriminovellák, zsarusztorik és egyéb történetek” című kötetét, melyet ő szerkesztett, illetve adott ki.