Csapatszolgálati képzés Tatán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A délelőtti gyakorlatot követően délután diákok csatlakoztak be a képzésbe, akik ízelítőt kaptak a csapaterős tevékenységből.

Rendszeresek a csapatszolgálati képzések a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A soron következő képzést ezúttal Tatán és Komáromban szervezték meg 2023. március 30-án. Utóbbi helyszínen egy határon átnyúló üldözést modelleztek az egyenruhások. A nap második felében a tatai csapatpihenőben a rendőrök a TSZC Bláthy Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjait látták vendégül.

 

A fiataloknak nem volt ismeretlen a rendőri munka, hiszen ők maguk is rendvédelmi fakultációra járnak. Gyakorlati képzésen azonban most először vettek részt, amely során nemcsak szemlélői, hanem aktív részesei is lehettek a gyakorlatnak. Egy elméleti bevezetőt követően védőfelszerelést öltöttek magukra és a rajparancsnokok vezetésével rövid kiképzést kaptak. A program nem titkolt célja volt, hogy közelebbről megismertessék, ezáltal vonzóvá tegyék a fiatalok számára a rendőri hivatást. Bízunk benne, hogy a résztvevő tanulók közül többen is úgy döntenek majd, hogy középiskolai tanulmányaikat követően tagjai lesznek a mi kék családunknak.

<< Vissza az előző oldalra