Dupláztak a palánki csapósok
Szekszárdon tartották meg az ötödik Perczel Mór Rendészeti Versenyt.
A megyeszékhely városi atlétikai pályáján szervezte meg a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya az V. Perczel Mór Rendészeti Versenyt 2021. október 8-án. A rendezvényen hét - egyenként négyfős - csapat vett részt Szekszárdról, Paksról és Dombóvárról. Összesen négy középiskola képviseltette magát. A versenyző diákok nagy része a középiskola rendészeti orientációs szakáról érkezett, de úgynevezett civil csapatként a paksi TMSZC I. István Szakképző Iskola tanulói is részt vettek a megmérettetésen.
A versenyzőknek hét – jórészt erőnléti – feladatot kellett végrehajtaniuk. Időre kellett megfelelő számú felülést és fekvőtámaszt megcsinálniuk. Összemérték erejüket továbbá akadályokkal nehezített pályán gránátdobásban, hajlított karú függésben, légpuskalövészetben és 4x400 méteres váltófutásban. A fizikai jellegű megmérettetések között pedig egy rendőrszakmai kérdésekből összeállított kvízt is ki kellett tölteniük a tanulóknak.
A versenyt végül az Déli ASZC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Győrfi Attila, Sebestyén Huba, Turóczi Balázs, Barna Tamás – csapata nyerte. A második helyen szintén csapósok végeztek. A csapat tagjai: Máté Péter, Schiszler Patrik, Tóth Dominik, Zsiga Levente. A harmadik helyet pedig a TMSZC Ady Endre Technikum és Kollégium csapata – Pruzsina Dávid, Nagy Marcell, Fölker Áron, Dundics Zoltán – szerezte meg.