Együtt a közbiztonságért
Évértékelőt tartottak a Veszprém megyei polgárőrök.
Évértékelő gyűlést rendezett a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség 2017. május 6-án Herenden. Dézsi János, a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség elnöke az elmúlt év feladatait, eredményeit értékelte. Kiemelte, hogy az önkormányzatokkal, a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel példaértékű az együttműködés. Külön megköszönte a rendőrségi szakemberek által polgárőröknek szervezett bűnmegelőzési képzéseket, amiket jól tudtak hasznosítani a feladatellátások során.
Dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, megyei főkapitány köszönetét fejezte ki a polgárőröknek azért az áldozatos munkájukért, amelyet a közbiztonság, a lakosság érdekében fejtettek ki. A megyei főkapitány beszédében elmondta, a nyáron megrendezésre kerülő FINA Világbajnokság ideje alatt kiemelten számítanak a polgárőrség munkájára Balatonfüreden.
A rendezvény zárásaként elismerések átadására került sor. Kiosztották a kiemelkedő Polgárőr érdemkereszt arany,-ezüst és bronz fokozatát. Az Év Polgárőre címet Buzás Sándor, nemesgörzsönyi polgárőr kapta. Az Év Polgárőr Egyesülete a Tüskevári Egyesület lett.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője „Sárkányölő Szent György” emlékplakettet adott át elismerésként több polgárőrnek. A jutalmazottak az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményükkel jelentősen hozzájárultak a megye közbiztonságának fenntartásához.