Együtt egy helyen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy helyen szolgálnak a rendőrök és a polgárőrök Nagyigmándon.

Körzeti megbízotti irodát adtak át Nagyigmándon 2014. május 8-án. Ezzel megvalósult a település és a rendőrség vezetésének egy régóta dédelgetett terve, az épületben ugyanis a körzeti megbízotton kívül a településen szolgálatot teljesítő polgárőrök is helyet kaptak. Hajdúné Farkas Erika polgármester Asszony elmondta, hogy az iroda létrejötte a település és a rendőrség közötti együttműködés egyik fontos állomása. Hangsúlyozta, hogy a lakosok számára kiemelkedően fontos, hogy az általuk már jól ismert körzeti megbízotthoz helyben fordulhatnak problémáikkal.

 

Farkas Gábor r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte, hogy az iroda átadása a jövőben nagyban hozzájárul  a Nagyigmándon élők szubjektív biztonságérzetének javításához. A főkapitány kérte a lakosságot, hogy bizalommal forduljanak Csobán András r. zászlós Úrhoz, Nagyigmánd körzeti megbízottjához akár személyesen a József Attila utca 21. szám alatti körzeti megbízotti irodában, vagy a 06-30/611-07-11-es szolgálati mobiltelefonszámon. Az iroda átadásán jelen volt Túrós András Úr is, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is.  Az épületet, az átadás előtt Sugár Tamás református lelkész és Simonics Péter katolikus plébános áldotta meg.

 

<< Vissza az előző oldalra