Együttműködés és képzés
Véget ért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Miskolci Egyetem együttműködésének keretén belül folytatott hallgatói képzés.
A Miskolci Egyetem, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 2021. január 29-én együttműködési megállapodást ír alá, annak érdekében, hogy a tudomány, az oktatás és az innováció segítségével egy biztonságos, tudatos jövőt építsenek.
Ezen együttműködésben a rendőrség vállalta, hogy Kommunikáció és megelőzés címmel kurzust indít, amelynek keretén belül felkészíti a hallgatókat a bűncselekmények és közlekedési baleseti helyzetek felismerésére, azok megelőzésére.
Az oktatás során lehetőség nyílt a hallgatóknak elsajátítani azt a kommunikációs formát, amely a különböző veszélyek esetén alkalmazandó. A 28 órából álló oktatási folyamatban megismerhették - vezetéstechnikai oktatás keretében - a gépjárművek megfelelő kezelését, illetve betekintést nyerhettek a bűnügyi technikai munka gyakorlati módszereibe és az önvédelmi eszközök gyakorlati alkalmazásába is.
A hallgatók zárómomentumként a főkapitányság kiképző központjában fegyverzeti és „kommandós” bemutatót tekintettek meg.
A Miskolci Egyetem szabadon felhasználható tantárgyként hirdette meg a hallgatók részére a kurzust, amelynek 2022. május 6-i sikeres abszolválását követően két kreditpontot kaptak a résztvevők.