Életmentő rendőröket jutalmazott a festőművész

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sajtóból értesült Póka György gyulai festőművész arról, hogy két rendőr élesztett újra egy utcán rosszul lett hölgyet Csanádapácán. A hír hallatán úgy döntött, személyesen fejezi ki elismerését az egyenruhásoknak.

Az Orosházi Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja, Szaitz Róbert r. zászlós és Kocsis Péter r. zászlós 2013. december 10-én Csanádapácán járőröztek, amikor egy férfi megszólította őket. Segítséget kért tőlük, mivel az utcán rosszul lett egy idős hölgy. A rendőrök felhívták a mentőszolgálatot, majd a diszpécser utasításainak segítségével, illetve a korábban elsősegélynyújtó tanfolyamokon tanultak alapján újraélesztették az eszméletlen állapotba került nőt, akit a mentők kórházba szállítottak. A történtekről a sajtó is beszámolt, így jutott el a hír Póka György gyulai festőművészhez, aki korábban egy kiállítás keretében mutatta be munkáit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. Azóta kiemelt figyelemmel kíséri a rendőrség tevékenységét és a Csanádapácán történtek kapcsán elhatározta, hogy személyesen fejezi ki elismerését a két rendőrnek. A művész 2014. január 9-én ellátogatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol egy-egy öntött zománc képet adott át a zászlósoknak. A találkozó alkalmával hangsúlyozta, hogy mindig nagy örömmel áll jó ügyek mellé. Több beteg kisgyermek gyógyulását támogatja, valamint óvodáknak és iskoláknak is adományozott már az alkotásaiból. A művész a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint az Orosházi Rendőrkapitányság vezetőinek jelenlétében gratulált a két körzeti megbízottnak és szolgálatuk ellátáshoz további jó egészséget kívánt.

<< Vissza az előző oldalra