Elfogás, elismerés, biztonság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Orvosi rendelőbe, élelmiszerboltba, önkormányzati épületekbe, illetve egy telephelyre is betört Sajópetriben az a férfi, akit a Felsőzsolcai Rendőrőrs nyomozója beazonosított és elfogott. A helyi önkormányzat elismerésben részesítette Csirke Róbert r. törzszászlóst.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrőse egy nagycsécsi férfival szemben, aki az elmúlt időszakban, Sajópetriben önkormányzati fenntartású ingatlanokba, a helyi élelmiszerboltba, az orvosi rendelőbe, illetve egy cég telephelyére tört be, ahonnan különféle értékeket, műszaki eszközöket tulajdonított el. A nyomozás eredményeként a rendőrség beazonosította, majd elfogta a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Sajópetri Község Önkormányzata, illetve a Nyéki Kavicsbánya Kft. 2023. március 9-én elismerésben és jutalomban részesítette Csirke Róbert r. törzszászlóst, a Felsőzsolcai Rendőrőrs nyomozóját.

elfogás

Infobox:

Az ünnepélyes eseményen részt vett még: Bakk Richárd r. alezredes a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője, Majoros Flórián r. alezredes a Felsőzsolcai Rendőrőrs parancsnoka, Debreczeni Balázs, Sajópetri polgármestere, Budaházy Péter a Nyéki Kavics kft. igazgatója.

<< Vissza az előző oldalra