Értékelték az évet Székesfehérváron
Kovács Zsolt rendőr alezredes 2017. február 24-én értékelte a Székesfehérvári Rendőrkapitányság elmúlt évi munkáját.
Az évértékelő állománygyűlésen a rendőrkapitány ismertette a 2016. év főbb feladatait és kiemelt célkitűzéseit, amelyeket a megyeszékhely rendőrei megfelelő szakmai munkával, helytállással teljesítettek. A vezető évértékelőjében hangsúlyozta, hogy az elmúlt esztendőben kiemelt esemény nem történt. A tavalyi évben a rendőrkapitányság illetékességi területén összesen 5 rablás történt, több mint 100 rendezvényt biztosítottak a rendőrök, amelyek közül a FEZEN, illetve a Királyi Napok rendezvénysorozatának ideje alatt nem történt bűncselekmény.
A halálos kimenetelű és az ittasan okozott közúti közlekedési balesetek száma nőtt, amellyel kapcsolatban szeretne javulást a rendőrkapitány. Mindehhez rendelkezésre áll a megfelelő szakemberi háttér, hiszen a 2016. évben több országos közlekedésrendészeti megmérettetésen is eredményesen szerepeltek munkatársai.
Az évértékelő értekezleten dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kivételesre értékelte az elvégzett feladatokat és megköszönte az állomány szakmai munkáját.