Évet értékelt a Baleset-megelőzési Bizottság
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2017. február 27-én tartotta évértékelőjét.
Az ülés elnökségi köszöntővel kezdődött, majd Perjámosy István r. alezredes Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság ügyvezető elnöke értékelte a Bizottság munkáját és a 2016. év baleseti adatait.
Rosta Roland rendőr százados bizottsági titkár az ülésen bemutatta az elmúlt év munkatervét, majd ismertette a végrehajtott feladatokat. Kiemelte a „SuliMoped” és a „Közlekedik a család” vetélkedők során szerzett prevenciós tapasztalatokat, valamint beszélt a szakmai versenyekről is.
Raska Péter az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Oktatási Osztályának vezetője előadást tartott az elmúlt időszakban bekövetkezett jogszabályok változásáról.
Csizmadia Gábor r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány értékelte az elmúlt évet, és meghatározta a 2017. év célkitűzéseit, feladatait.
Az értekezlet zárásaként Németh Lajos r. ezredes Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság elnöke megköszönte a társszervek és az együttműködő szervezetek egész éves munkáját.