Évet értékelt a megyei rendőrfőkapitány

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. évben végzett munkáját értékelte Farkas József r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány 2014. február 12-én a megyei rendőr-főkaptányság épületében megrendezett értekezleten.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. évben végzett munkáját értékelő értekezletet 2014. február 12-én dr. Takács Tibor r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, bűnügyi főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettes jelenlétében tartották meg. A megye rendőrfőkapitánya adatokkal alátámasztva mutatta be és értékelte a tavalyi év tevékenységét. Lényegesen csökkent a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma, a kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója az év folyamán fokozatosan javult, a közterületen elkövetett bűncselekmények száma kedvezően alakult. A rablások és a gépjármű-feltörések eredményessége az utóbbi évek legjobb eredménye, amely országos viszonylatban is kedvező – emelte ki a megyei rendőrfőkapitány.

 

Az eseményt követően Farkas József r. ezredes tájékoztatta a megyei média képviselőit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonság javítása és a közrend fenntartása érdekében 2013. évben tett intézkedéseiről, kiemelte az elért eredményeket, ismertette a főbb számadatokból kiolvasható tendenciákat és hangsúlyozta a jelenleg is zajló nagysikerű megelőzési programok jelentőségét.

<< Vissza az előző oldalra