Felkészülten

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendőrőrs a 21. Sziget Fesztiválon

Felkészült a Budapesti Rendőr-főkapitányság központi állománya, illetve a III. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a Sziget 21. Fesztiválra. A Szigeti Rendőrőrsön állandó rendőri jelenlétet fog biztosítani a fővárosi rendőrség, de a fesztivál ideje alatt civil ruhás nyomozók is segítik majd a bűnmegelőzés munkáját. A résztvevők biztonságos szórakozását idén angol rendőrök fogják segíteni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság célja elsősorban a fesztiválon résztvevők biztonságának, valamint a biztonságos és nyugodt szórakozás körülményeinek garantálása, valamint a bűncselekmények megelőzése. A BRFK az elmúlt évekhez hasonlóan idén is fokozott figyelmet fordít a Fesztivál ideje alatt a sziget területén és annak környékén a közlekedésben bekövetkező esetleges torlódások megelőzésére, és hangsúlyt fektet a nagy számú hazai és külföldi vendégek bűnmegelőzést érintő tájékoztatására. A rendezvény biztosításában egyenruhás, és civil ruhás rendőrök, valamint a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt.

A Sziget Örs a Honvéd csónakházban kap helyet, ahol 24 órás szolgálatot lát el a rendőrség. Munkájukat tolmács, illetve angol rendőrök segítik.

A Bűnmegelőzési Osztály idén is jelen lesz a fesztiválon, ahol igyekeznek felhívni a résztvevők figyelmét a biztonságos szórakozásra, valamint segítenek abban, hogy hogyan ne váljanak áldozattá.

A rendőrség szorosan együttműködik a Sziget Fesztivál biztonsági szolgálatával az esetleges jogsértések megelőzése érdekében, a legfőbb cél a biztonságos és önfeledt szórakozás garantálása.

A BRFK idén is bűnmegelőzési tanácsokra hívja fel a figyelmet:

·        A vagyontárgyaikra (mobiltelefon, fényképezőgép, laptop stb.) fokozottan figyeljenek a szórakozni vágyók, sose hagyják azokat őrizetlenül a sátorban! Vegyék igénybe az érték-, illetve csomagmegőrzőt!

·        Elsősorban a külföldi fiataloknak szól, de nem árt a magyar fesztiválozók figyelmét újra felhívni arra a tényre, hogy Magyarország területén semmilyen kábítószer, így a marihuána használata (megszerzése, tartása) sem engedélyezett. Ha valakinél kábítószergyanús anyagot találnak, vagy tetten érik annak árusításakor, az rendőrségi eljárást von maga után!

·        A Duna teljes fővárosi szakaszán tilos a fürdőzés!

·        Jogsértés észlelése esetén hívja a 112 vagy a 107 segélyhívó telefonszámot!

<< Vissza az előző oldalra