Hasznos információk, tartalmas programok az érdeklődőknek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együttműködési megállapodást kötött a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ 2013 januárjában nyitotta meg kapuit és már fennállásának első évében számos bűn- és baleset-megelőzési témájú programnak biztosított helyszínt. A szép környezetben fekvő, korszerű és sokak által rendszeresen látogatott kulturális térben idén is volt már rendészeti témájú rendezvény, 2014. április 27-éig például a „A magyar rendvédelem története” című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. Emellett a tavalyi évhez hasonlóan idén is a központ ad otthont a Rendőrség Napja alkalmából szervezett rendezvénynek, mely a „Kölyöksziget a rendőrséggel” címet viseli. A Csabagyöngye Kulturális Központ és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésének céljait a két szervezet megállapodásban rögzítette. Az aláírás alkalmából 2014. április 23-án rendezett sajtótájékoztatón Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója hangsúlyozta: sokrétű kulturális tartalmat, széles körből összegyűjtött információkat szeretnének átadni látogatóiknak. Ezért is fogadták örömmel az együttműködés igényével jelentkező rendőrséget.

(A képen balról Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója, jobbról dr. Polyák Zsolt r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány.)

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Polyák Zsolt r. ezredes kiemelte: a rendőrség legtöbb esetben a jogsértések felderítése, a bűnüldözés hatékonyabbá tétele érdekében hangolja össze tevékenységét más intézményekkel, civil szervezetekkel. Ezúttal azonban a cél a lakossággal való kapcsolat erősítése, egy újabb találkozási pont megteremtése a rendőrség tevékenysége iránt érdeklődőkkel, illetve a bűnmegelőzéssel, közlekedéssel kapcsolatos tájékoztatást, tanácsadást igénylőkkel. A megyei rendőrfőkapitány az együttműködési megállapodás aláírását követően elmondta, hogy 2014. április 26-án 10 órától 13 óráig nagyszabású családi programmal várják a békéscsabaiakat, illetve a megyében élőket a Csabagyöngye Kulturális Központban. A rendőrség számos vetélkedővel, játékokkal, kerékpáros ügyességi pályával, motoros szimulátorral, rendőrautóval, rendőrmotorral, az Élővíz-csatornán pedig szolgálati motorcsónakkal várja a gyermekeket, valamint felnőtt kísérőiket. Emellett a Csabagyöngye Kulturális Központ gyermekkoncerttel, babasarokkal és kézműves foglalkozásokkal színesíti a Rendőrség Napja alkalmából szervezett „Kölyöksziget a rendőrséggel” című rendezvényt. Ezzel egy időben az Élővíz-csatorna túlsó partján, a Gőzmalom téren pedig a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tart bemutatót. 

<< Vissza az előző oldalra