I. Tubes BM Országos Meghívásos Kosárlabda Bajnokság
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság által megszervezett sporteseményen kilenc csapat küzdött meg egymással. A bajnokságot végül a Hajdú-Bihar megyei csapat nyerte meg.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a sportbaráti kapcsolatok ápolása érdekében, hagyományteremtő célzattal rendezte meg az I. Tubes BM Országos Meghívásos Kosárlabda Bajnokságot, amelynek három pécsi helyszín adott otthont.
A bajnokságot 2021. október 28-án a pécsi Széchenyi István Gimnázium, valamint a Zipernowsky Károly Műszaki Technikum sportcsarnokában tartották, amelyen összesen kilenc csapat mérte össze tudását. A döntőbe jutott négy csapat pedig október 29-én a Rátgéber Kosárlabda Akadémián mérkőzött meg egymással.
A rendezvényen elsőként dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke köszöntötte a játékosokat, majd dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megnyitotta a bajnokságot. Ezt követően Téczely Tamás, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője, a versenybíróság elnöke ismertette a verseny lebonyolítását, és annak szabályait.
A kétnapos megmérettetésen a Készenléti Rendőrség, a Baranya, a Budapesti, a Hajdú-Bihar, a Pest, a Zala, és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatai vettek részt.
A döntő végeredménye:
I. helyezett: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
II. helyezett: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
III. helyezett: Készenléti Rendőrség
IV. helyezett: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Legeredményesebb női játékos: dr. Czéder Anita (Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság)
Legeredményesebb férfi játékos: Pirohov András (Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság)
Legjobb női játékos: Nagy Nikoletta (Készenléti Rendőrség)
Legjobb férfi játékos: dr. Fazekas Csaba (Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság)
A Rátgéber Kosárlabda Akadémia különdíjban részesítette a torna során a legtöbb időt a pályán töltő játékost, Hölzl Krisztinát (Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság), valamint a döntő legjobb játékosát, Debreceni Sándort (Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság).
A helyezésekért járó serlegeket, valamint az akadémia különdíjait Sztojkovics Éva, négyszeres Magyar Bajnok, négyszeres Magyar Kupagyőztes, 147-szeres magyar válogatott egykori kosárlabdázó, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia létesítményvezetője, az okleveleket és érmeket pedig dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, valamint dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok adta át a díjazottaknak.
A jó hangulatú bajnokság sikerét az is mutatja, hogy a résztvevők úgy köszöntek el, hogy jövőre ismét versenybe szállnak.