Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Ajkán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ajkai Rendőrkapitányság 2013. november 4-én tartotta az Ajkai Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot a Polgármesteri Hivatal nagytermében.

Az Egyeztető Fórum elsősorban közbiztonsági, bűnmegelőzési feladatokat támogató koordinációs szervezet. A Fórum célja az ajkai járás településein a közrend és közbiztonság fenntartása, az ott működő szervezetek és a helyi lakosság körében a bűnmegelőzési (prevenciós) szemlélet érvényre juttatása, az Ajkai Rendőrkapitányság és a civil társadalom széleskörű együttműködésének eredményeként. A JKEF legmagasabb szintű döntéshozó szerve a Közgyűlés, amely üléseit évente legalább két alkalommal, illetve szükség szerint tartja.

A rendőrséget Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok megyei főkapitány, Szoboszlai Tibor r. alezredes, az Ajkai Renrőrkapitányság vezetője és Loránd György rendészeti osztályvezető képviselte.  

Főkapitány úr elmondta, hogy a fórumok a megye területén mindenütt egységesen szerveződnek és mind a tíz járásban a megyei rendőrfőkapitány elnöklete mellett jönnek létre, a helyi szintű további feladatok és a munkacsoportok munkájának koordinálását a rendőrkapitányságok vezetői végzik. Az egyeztető fórum alapgondolatát az adta, hogy a rendőrség egyre inkább nyitottá válik, meghallgatja az önkormányzatok, oktatási intézmények és egyéb szervezetek véleményét, vagyis a civil szféra visszajelzéseit annak érdekében, hogy megismerjék a települések véleményét a közbiztonságról. A statisztikai adatok mellett ugyanis a szubjektív értékelések is fontosak a közbiztonság helyzetének meghatározásában. A rendőrség számára nagy jelentőségű, hogy első kézből kapjon információt a települések problémáiról azok megoldása, a közbiztonság megőrzése és javítása érdekében. Ebben a munkában mindenkire számítanak, hiszen a rendőrség önmagában nem tudja biztosítani azt a nyugalmat, amit a lakosság elvár. Az együttműködésnek már eddig is több remek példája volt a járásban, ezt a jövőben is meg kívánja tartani a rendőrség és élőbb, folyamatos közös munkára számít a településekkel.

<< Vissza az előző oldalra