Két képzés az európai uniós projektek támogatásával

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az ORFK Nemzetközi Támogatások Osztály a projektek sikeres és eredményes megvalósítása érdekében országos szintű képzést, felkészítést tart a végrehajtásban közreműködő kollégák, szakértők részére.

 

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság első alkalommal 2013. november 21-én tartotta meg a „Projekt? Örömmel! Projektmenedzserek a Rendőrség fejlesztésért!” című szakirányítói továbbképzését a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában mintegy 90 fő részvételével.

A képzés megszervezésével a szándék az volt, hogy a szakirányítói területről, illetve a területi szervektől érkezett munkatársak tartalmas szakmai előadást halljanak, és a projektvégrehajtás során felmerülő problémáikra, kérdéseikre válaszokat, hasznos útravalót kapjanak. Simó Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese első kézből adott tájékoztatást a 2014. és 2020. közötti pénzügyi időszak várható operatív programjairól. Elmondta, hogy Magyarország mintegy 20 milliárd euró összegű támogatásra számíthat.

Cél, hogy az európai uniós források felhasználásáról, jelentőségéről, az ellenőrzések tapasztalatairól, a közbeszerzésekről, a projektmenedzsmenti praktikákról, tárgyalástechnikáról, valamint a megyei tapasztalatokról tartott előadások segítséget nyújtsanak a kollégáknak a projektek sajátos világában történő eligazodásához és a megszerzett ismereteket sikeresen alkalmazzák a munkájukban.

 

* * *

A szervezők 2013. december 10. és december 12. között felkészítést tartottak „Első Rendőrségi Twinning képzés a hatékony nemzetközi szakértői hálózat kiépítésére” címmel Budapesten, a BM Nemzetközi Oktatási Központban.

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2013-ban két sikeres pályázatot nyert el nemzetközi konzorcium tagjaként az Ikerintézményi Programok (Twinning) keretében, Törökország és Koszovó kedvezményezett országok vonatkozásában.

 

A török pályázat szakmai célja a rendészeti szervek fejlesztése a bűnügyi elemzés és megelőzés területén, míg a koszovói program fő célja a szervezett bűnözés és korrupció elleni bűnügyi nyomozási kapacitás erősítése.

 

Mivel a Twinning Programok, mind a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mind a Külügyminisztérium számára kiemelt jelentőséggel bírnak, így a nyertes pályázat végrehajtójaként, Magyarország Rendőrségének kiemelt figyelmet kell fordítani a nemzetközi szerepvállalása magas színvonalának biztosítására. A háromnapos felkészítés tematikájának kidolgozásakor különös figyelmet fordítottak erre.

A projektben szakértőként kijelölt, angol nyelven jól kommunikáló munkatársak a kül- és biztonságpolitikai, valamint jogszabályi ismereteken túl kézzel fogható, hasznos információkat is szereztek. Ennek példája az a kerekasztal beszélgetés volt, amelynek keretében sikeresen lezárt Twinning projektek vezetői (köztük dr. Kovács Gábor és dr. Sándor Vilmos dandártábornokok), hosszú és rövidtávú szakértői adták át személyes tapasztalataikat.

A programot fűszerezte dr. Tanács János, a BME Filozófia és Tudománytörténeti Tanszék egyetemi docensének előadás-technikai tréningje, aki lendületes előadásával számos kolléga számára döntötte le azokat az akadályokat, melyeket az előadások megtartásával kapcsolatban megélt félelmek, stresszhelyzetek okoztak.

Az angol nyelvű csapatépítő tréningek, a Külügyminisztérium főosztályvezetői és a koszovói nagykövet előadásai, a személyes konzultációk olyan alapokat biztosítottak a résztvevőknek, melyeket a szakértői tevékenységük megvalósítása során a későbbiekben használni és alkalmazni tudnak.

 

<< Vissza az előző oldalra