Körzeti megbízotti irodát avattak Kurityánban és Ragályban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri egységek számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosítanak az újonnan kialakított székhelyek.

dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a térség országgyűlési képviselőjével, az érintett települések polgármestereivel, valamint az illetékes járási hivatalvezetővel 2014. március 21-én új körzeti megbízotti irodát avatott fel és adott át Kurityánban, majd Ragályban.

A kurityáni körzeti megbízotti iroda átadását megtisztelte jelenlétével Riz Gábor országgyűlési képviselő és Sziráczki Sándor polgármester, a ragályi körzeti megbízotti iroda avatásán megjelent Dr. Tanner János, a Putnoki Járási Hivatal vezetője, valamint Dusza László polgármester.

Mindkét rendezvényen helyi lakosok, önkormányzati képviselők és meghívott vendégek mellett részt vett dr. Toldi-Tóth Gábor r. alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője is.

A sajtó nyilvánossága előtt megtartott rendezvényeken az érintett körzeti megbízottak – Kurityánban Jakab Ferenc r. főtörzsőrmester és Varga Tamás r. törzszászlós, míg Ragályban Süttő Attila r. főtörzszászlós, valamint Csányi István r. főtörzszázszlós - az ünnepség résztvevőinek jelenlétében vehették birtokba az újonnan kialakított szolgálati helyiségeket.

 

A Kurityáni és a Ragályi Körzeti Megbízotti Iroda egyaránt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Rudabányai Rendőrőrsének illetékességi területén található. A Kurityáni körzeti megbízotti irodához illetékességből a székhelyi település mellett Felsőnyárád, míg a Ragályi szolgálati helyhez Ragály, Trizs és Imola települések tartoznak. A két körzeti megbízotti iroda illetékességi területén élő lakosság lélekszáma mintegy 3500 fő

<< Vissza az előző oldalra