Közlekedési akció

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Több szerv tartott közlekedési akciót a Budapest XIII. kerület illetékességi területén.

Gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésének visszaszorítása érdekében tartott közlekedési akciót több szerv. Az akció célja a közúti forgalomban részt vevő körözött gépjárművek, a körözött gépjárművezetők, a forgalomból kivont gépjárművek kiszűrése, közlekedési bűncselekmények elkövetőinek elfogása, valamint a közlekedésben résztvevő jogkövető állampolgárok szubjektív biztonságérzetének növelése.

Az akcióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a Csongrád Megyei, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőri állománya mellett részt vett a Budapest Főváros Kormányhivatalának Közlekedési Felügyeletének kollégái, a Budapest XIII. kerületi Közterület Felügyelet munkatársai, a Budapest XIII. kerületi Polgárőrség tagjai, az Autóvadász Polgárőr Egyesület tagjai, valamint a Budapest XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt., Közterületi Divízió, Parkolási Üzletág alkalmazottai is.

A kezdeményezés során 3 fő körözött személyt és 2 főt bűncselekmény elkövetése miatt fogtak el, valamint 1 darab körözött gépjárművet találtak meg. Az ellenőrzésben részt vevő szervek 2 gépjárművet rendeltek be rendkívüli műszaki, környezetvédelmi vizsgálatra, 3 használaton kívüli gépjárművet szállítattak el a közterületről, 42 fővel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, valamint 50 fővel szemben helyszíni bírságot, 3 fővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.

<< Vissza az előző oldalra