Kunszentmiklóson diákok keresték az eltűnt húsvéti tojásokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A felső-kiskunsági rendőrség felhívásából az derült ki, hogy a tojásokat valójában a nyúl lopta el, és azokat az iskola melletti területen próbálta elrejteni.

 

Mint arról felhívásunkban már beszámoltunk, Bács-Kiskun vármegyében rejtélyes módon lába kelt néhány húsvéti tojásnak, ezért körözést adtunk ki az ügyben. A kunszentmiklósi kisdiákok hétfőtől szerdáig keresték az eltűnteket. A helyi rendőrség úgy sejtette, hogy a tojásokat valójában „A Nyúl” dugta el a többiek elől, és erről egy körözvényt is készítettek.

A gyerekek az iskola környékén reggel és a szünetekben lázasan kutattak, és sokan szerencsével jártak. Néhányan csokitojást találtak, a szerencsésebbek pedig szétszedhető színes tojásokat, amelyekben titkos üzenetek voltak. A kódok felolvasása után az apróságok ajándékcsomagot kaptak, amelyben többek között rendőrségi autó alakú pendrive volt.

A háromnapos tojáskeresés közelebb hozta a gyerekeket a rendőri munkához, hiszen a program alatt a lurkókat az iskola rendőre, Bertók Rita r. főhadnagy segítette.

<< Vissza az előző oldalra