Országos Bűnügyi Technikai Verseny Sopronban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országos rendezvényen húsz csapat közül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság technikusai bizonyultak a legjobbnak.

A soproni Hotel Lővér és környéke adott otthont, 2014. március 19-21. között, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság, Bűnügyi Technikai Osztálya által szervezett országos versenynek.

Az ország minden pontjáról érkeztek bűnügyi technikusok, Vedres Mátyás, Országos Rendőr-főkapitányság néhai Technikai Osztály vezetőjének nevével fémjelzett emlékversenyre.

A nyolcadik alkalommal szervezett három napos szakmai megmérettetést Csizmadia Gábor r. dandártábornok, megyei főkapitány nyitotta meg.

A tizenkilenc megyei rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság által delegált három fős csapatok gyakorlati és elméleti feladatokat oldottak meg. A csapatok húsz különböző berendezett helyszínen, szituációs gyakorlatokon bizonyíthatták hozzáértésüket a rendelkezésre álló idő alatt, melyet versenybizottság értékelt.

A verseny névadójának özvegyét, Vedres Mátyásnét Papp Károly r. altábornagy, országos rendőr-főkapitány virágcsokorral köszöntötte.

A látványos versenyen végül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság technikusai bizonyultak a legjobbnak.

Az I. helyezett csapatnak Magyarország belügyminisztere kristályvázát és országos rendőrfőkapitány úr tárgyjutalmat ajánlott fel.

A győztes csapat részére Papp Károly r. altábornagy országos rendőrfőkapitány a tárgyjutalmak mellett, serleget, Vedres Mátyásné pedig a Bűnügyi Technikai Verseny vándorserlegét nyújtotta át.

Második helyen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság végzett, részükre az elismerést Kovács István r. ezredes, Gazdasági Főigazgató, országos rendőr-főkapitány helyettes, a harmadik helyért járó díjat Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kapta, melyet Csizmadia Gábor r. dandártábornok, Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át.  

A legjobb daktiloszkópiai eredményt elért csapat részére Dr. Nagy Gábor a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet Igazgatója különdíjat ajánlott fel. A díjat a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság technikusai nyerték.

A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság különdíját, Sallai Péter tü. ezredes Úr adta át a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csapatának.

A Bűnügyi Technikai Vezetők íjászversenyén I. helyezést ért el Fazekas Norbert r. százados, a Komárom-Esztergom Megyei Bűnügyi-Technikai Osztály Vezetője, részére Szabó Jenő r. alezredes, Soproni rendőrkapitány adott át elismerést.

A rendezvény zárásaként Papp Károly r. altábornagy, országos rendőr-főkapitány megköszönte Sopron, megye jogú város vezetőségének az együttműködést és egyben kijelölte a verseny 2015. évi rendezőjeként Békés megyét. 

<< Vissza az előző oldalra