Párbeszéd az előítéletek csökkentéséről

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Roma nemzetiségű emberek és rendőrök egyeztettek egymással Orosházán. A találkozón szó esett az előítéletek csökkentésének lehetőségeiről, valamint a fiatalok nyílt nap keretében ismerkedhettek meg a rendőrség tevékenységével.

Az Orosházi Rendőrkapitányság előadótermében 2013. december 3-án Czecher Péter r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető fogadta a meghívottakat. A megbeszélés a roma kisebbség és a rendőrség dolgozói közötti előítéletek mérséklésének, valamint a konfliktusok elkerülésének lehetőségeiről szólt. A hatékony együttműködés érdekében fontos a negatív sztereotípiák átalakítása, másféle gondolkodásmód kialakítása. Ezek megvalósításának módszereiről beszélt Orsós Zoltán r. őrnagy, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója és Sárközi János József, a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A szakemberek tanácskozása után a roma fiatalok az Orosházi Rendőrkapitányság két megelőzési előadója által tartott bűn és baleset-megelőzési előadásokat hallgatták meg. Tájékoztatást kaptak a kábítószerek, valamint az új típusú bódító hatású anyagok fogyasztásának veszélyeiről, lehetséges következményeiről. A nyílt napon a meghívottak a kapitányság bűnügyi és közbiztonsági területen dolgozó munkatársainak segítségével megismerkedhettek a rendőri munka sajátosságaival, a rendőrség tevékenységének részleteivel. Emellett kötetlen beszélgetés keretében megoszthatták észrevételeiket a rendőrökkel, illetve kérdéseket is feltehettek az Orosházi Rendőrkapitányság munkatársainak.

<< Vissza az előző oldalra