Perczel Mór Rendészeti Verseny Szekszárdon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium csapata képviseli Tolna megyét az országos döntőn.

Harmadik alkalommal rendezték meg Szekszárdon -  városi atlétikai pályán - a Perczel Mór Rendészeti Versenyt 2018. október 5-én. A rendezvényen tíz - egyenként négyfős - csapat vett részt Szekszárdról, Paksról és Dombóvárról. A 40 tanulóból 31 fiú és kilenc lány  mérettette meg erejét és tudását. A versenyző diákok nagy része a középiskolája rendészeti orientációs szakáról érkezett, egyetlen „civil” csapatként a paksi BGSZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégium diákjai vettek részt a megmérettetésen.

A versenyzők nyolc – jórészt erőnléti – versenyszámban mérték össze erejüket. A diákoknak időre kellett megfelelő számú felülést és fekvőtámaszt megcsinálniuk. Összemérték erejüket továbbá akadályokkal nehezített pályán végrehajtott gránátdobásban, hajlított karú függésben, ingafutásban, légpuska-lövészetben és 4x400 méteres váltófutásban is.

hajlított karú függés

A fizikai jellegű megmérettetések között pedig egy rendőrszakmai kérdésekből összeállított tesztet kellett kitölteniük a tanulóknak.        

kvíz

A versenyt végül az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ Csapó Dániel Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Végh Csaba, Sárközi Ádám, Németh Attila, Kuti Gergő – kettes számú csapata nyerte. Ők fogják képviselni Tolna megyét az országos megmérettetésen. A második helyen a Csapó Dániel Szakgimnázium egyes számú csapata végzett, míg a harmadik helyet a dombóvári Apáczai Csere János Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata szerezte meg.

győztesek

<< Vissza az előző oldalra