„Pro Urbe Iregszemcse” kitüntető cím adományozásával köszönték meg a munkáját
Barna Tibor r. főtörzszászlós, a Tamási Rendőrkapitányság szolgálatirányítója közel három évtizeden keresztül volt a község körzeti megbízottja
A Tamási Rendőrkapitányság szolgálatirányítója, Barna Tibor r. főtörzszászlós 1989. óta dolgozik hivatásos rendőrként. Pályafutását 1989. december 1-jén kezdte meg a Tamási Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályán. Először járőrként teljesített szolgálatot, majd 1991. januárjától 2021. október 1-ig körzeti megbízottként dolgozott Iregszemcsén, ezt követően nevezték ki szolgálatirányító parancsnoknak. Kollégánk több alkalommal részesült pénzjutalomban, 2009-ben „Az év rendőre” címmel ismerték el munkáját.
2012-ben és 2015-ben az Országos Rendőr-főkapitányság Vezetőjétől tárgyjutalmat vehetett át, 2016-ban pedig Magyarország Belügyminisztere rendőrségi tanácsosi címet adományozott részére.
Barna Tibor r.főtörzszászlóst a közel három évtizedes, a község érdekében végzett kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréseként Iregszemcse önkormányzati képviselő testülete „Pro Urbe Iregszemcse” kitüntető címmel jutalmazta meg.
A rangos elismerést kollégánk 2022. augusztus 10-én vette át Tóth Szabolcs polgármestertől (jobb oldalon) és Savanyú Attila alpolgármestertől (bal oldalon).
Barna Tibor r. főtörzszászlósnak gratulálunk és további jó egészséget kívánunk a munkájához!