„Rátettünk egy lapáttal”
A budapesti rendőrök a tavalyi évet felülmúlva hét tonna adományt gyűjtöttek a rászorulóknak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai tartós élelmiszergyűjtést rendeztek idén is.
A felajánlások között volt alapélelmiszer - cukor, liszt, rizs, konzervek, olaj - de a bébiétel, kakaópor, szaloncukor és a mogyorókrém sem hiányzott a csomagokból.
Az adománygyűjtést hagyományosan egy versennyel fűszerezték, a kerületi kapitányságok és a főosztályok vetélkedtek egymással.
Az első helyezést a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei érték el, a második helyen a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság, míg a harmadik helyen a Közlekedésrendészeti Főosztály végzett.
A mérlegelés végén az ajándékokat teherautókra pakolták, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság állománya rendkívüli összefogással, a több mint hét tonna adománnyal érkezett meg a Mikulásgyárba.
Az adományokat Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya adta át 2021. december 13-án Zsolnai Endrének, a Mikulásgyár főszervezőjének.