Sajtóreggeli
Szent György emlékplakettet kapott egy gyöngyösi újságíró.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a nemzeti ünnepünkhöz kötődő Szabad Sajtó Napja alkalmából sajtóreggelire hívta meg médiapartnereit.
Az eseményen Czinege László r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a megjelent újságírókat, majd hangsúlyozta, hogy mindkét fél közös érdeke a lakosság objektív tájékoztatása.
Elmondta továbbá, hogy sok helyzetben egymás munkáját is segíthetik a felek, így ennek megfelelően fontos szerepe van a jelenlegi partneri együttműködésnek.
A 2017. március 22-én tartott rendezvényen Szent György emlékplakettet vehetett át Pásztor Csilla a Gyöngyösi Városi Televízió szerkesztőség-vezetője, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- és tömegkommunikációs tevékenységének támogatásában végzett kiemelkedő munkájáért.