Sajtóreggeli Egerben
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a Szabad Sajtó Napja alkalmából sajtóreggelire hívta meg médiapartnereit.
A már évtizedes múltra visszatekintő eseményen Nagy Zsolt r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Heves megyei rendőrfőkapitány bűnügyi-helyettese és Balogh Tibor r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Heves megyei rendőrfőkapitány rendészeti-helyettese köszöntötte a megjelent újságírókat, kihangsúlyozva, hogy mindkét fél közös érdeke a lakosság objektív tájékoztatása.
Elhangzott továbbá, hogy sok helyzetben egymás munkáját is segíthetik a felek, így ennek megfelelően fontos szerepe van a jelenlegi partneri együttműködésnek.
A résztvevők egy könnyű reggeli és egy bögre kávé mellett kötetlen formában egyeztettek a közös munka aktuális kérdéseiről is.
A 2022. március 17-én tartott rendezvényen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- és tömegkommunikációs tevékenységének támogatásában végzett kiemelkedő munkájukért Szent György emlékplakettet vehetett át Bugány János, a Magyar Távirati Iroda munkatársa, valamint Tiszlavicz Luca, az Egri Városi Televízió szerkesztője.